projektek-események

Közös nevező - az FFS új tagjainak kiállítása
2014.01.20 - 03.23

Közös nevező - az FFS új tagjainak kiállítása

2014. január 20 - március 23.
ArtBázis

A Közös nevező című kiállítás a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója (FFS) új tagjainak hagyományos bemutatkozó kiállítása. A kiállítást rövid műhelymunka előzte meg, amelynek kiindulópontja a (ki)választás gyakorlatának, a közösségek felépítésének a megértése és újragondolása. Az alkotók a saját, jelenlegi helyzetükből kiindulva próbálták értelmezni a közösségen belüli pozíciókat és erőviszonyokat, valamint a (ki)választás és döntési folyamatok gyakran hierarchikus mechanizmusát. A folyamat során a legfontosabb egymás megismerésének és megértésének megtapasztalása volt. A közös gondolkodás közös álláspontot eredményezett, amelynek értelmében az új tagok demokratikusan, szavazással választották ki a kiállítandó műveket és együttesen alakították ki a kiállítás végső formájának megjelenését. A folyamat során feloldódtak a mára hagyományossá és berögzültté vált pozíciók és szerepek határai, így az „új tagok” minden tagja egyenrangú alkotójává, kurátorává, szervezőjévé vált a kiállításnak. 

Kiállítók: Bezeczky Csilla, Cseh Dániel, Gál Bettina, Hirling Bálint, Klima Gábor, Lados Dávid, Neogrády-Kiss Barnabás, Riskó Gáspár, Száraz Kata, Villing Dóra 
Koordinátor: Balázs Anna 
Megnyitja: Molnár Péter (szólásszabadság kutató, slammer)
Megnyitó: 2014. 01. 20. (hétfő) 19h
Helyszín: ArtBázis, 1085, Budapest, Horánszky u. 25.
Megtekinthető: 2014. 03. 23-ig, hétköznap 15 és 19 óra között.
fotó © Cseh Dániel: Metropolis

Web