projektek-események

Tagfelvétel 2008
2008.02.14.

A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója 
tagfelvételt hirdet 

Az FFS célja pályakezdőfotóművészek, fotográfusok és szakírók szakmai összefogásaés érdekképviselete. Rendszeres tájékoztatással, kapcsolatoképítésével, pályázatok kiírásával, hazai és külföldikiállítások szervezésével segíti tagjai alkotó munkáját.

Az új tagok felvételéről ajelentkező munkáit tartalmazó portfolió, kutatók, szakírókesetében a szakmai önéletrajz alapján a Stúdió jelenlévőtagsága meghívott fotóművészek véleményének segítségéveldönt (szakirányú végzettség nem feltétel). Az FFS a jelentkezőket tagként,vendéghallgatóként, illetve levelező tagként veheti fel.

Várjuk mindazon 18-35 év közöttialkotók, szakírók és kutatók jelentkezését tagságunkba, akikelhivatottságot éreznek a fotóművészet iránt. A 35 év körülijelentkezőknek lehetőségük nyílik 3 év teljes jogú tagságra,a 35 év felettiek pedig vendéghallgatói státuszba kerülhetnek,de nem részesülhetnek anyagi támogatásban.

Az FFS nyitott a fotóművészetet másmédiumokban alkalmazó alkotók felé is, így videó- és képzőművészek is jelentkezhetnek.

Az alkotókat bemutatkozó portfolióval(kizárólag printeket fogadunk el) és önéletrajzzal várjuk a felvételire, a szakírókat és kutatókat pedig szakmai önéletrajzuk előzetes benyújtása után (ffslevelek@gmail.com) szintén a helyszínen várjuk.

Várjuk vendéghallgatói és levelezőtagjainkat is teljes körű tagsági felvételire.

A portfoliók elbírálásánakszempontjai:

- elhívatottság, ambíció

- technikai tudás

- a fotóművészeti munkák irántielkötelezettség

- közösségi munka iránti nyitottság

A felvétel helyszíne: ArtBázis, Budapest VIII. Horánszky u. 25. (www.artbazis.hu)

Időpontja: 2008. február 14.17:00

Felhívjuk a jelentkezők figyelmét az FFS január 30-i programjára, ahol Barta Zsolt Péter tart előadást „Milyen a jó portfolió” címmel. Az előadás után lehetőség nyílik a felvételivel kapcsolatos kérdések megbeszélésére is, mindenkit szeretettel várunk.

Web