projektek-események

Tagfelvétel 2014
2014.05.20

A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója 
tagfelvételt hirdet 

A Stúdió célja a tehetséges pályakezdő fotográfusok, a fotó médiumát alkalmazó képzőművészek és a fotográfia elméleti, történeti, kritikai kérdéseivel foglalkozó szakemberek (kurátorok, kutatók, szakírók) ismereteinek, felkészültségének fejlesztése, a szakmai közéletbe, pályára történő beilleszkedésük segítése.
A Stúdió a tagok alkotómunkájához eszmei, anyagi támogatást nyújt, képviseli őket hazai és nemzetközi fórumokon, valamint más szervezetekkel való együttműködések során. A tagok részt vehetnek stúdiós pályázatokon, kiállítási, kurátori lehetőséghez juthatnak, bekapcsolódhatnak a Stúdióban folyó műhelymunkákba, kedvezményesen vehetnek részt a Stúdió által szervezett portfolió-bemutatókon, programokon. A Stúdió tagkártyájával ingyenesen látogatható több múzeum, kiállítóhely, továbbá kedvezménnyel lehet igénybe venni több fotólabor szolgáltatását.

Ki jelentkezhet?

Várjuk mindazon 18 - 35 év közötti alkotók és elméleti szakemberek jelentkezését tagságunkba, akik elhivatottságot éreznek a fotográfia iránt és aktívan részt akarnak venni a Stúdió munkájában. Szakirányú végzettség nem feltétel. A Stúdióba 35 év feletti „pályakezdők” jelentkezését is várjuk. Sikeres felvételi esetén számukra 3 éves tagságot tudunk biztosítani.

A jelentkezés módja
- alkotói portfólió

Az alkotók bemutatkozó portfólióval, kitöltött jelentkezési lappal és motivációs levéllel jelentkezhetnek. Digitális portfoliót (CD-t, DVD-t) csak abban az esetben fogadunk el, ha a munkák megvalósulási formáját, installálását kizárólag digitális módon képzeli el az alkotó, vagy a mű csak digitális formában dokumentálható (pl. web/blog/videó alapú mű, vagy fotográfiát is használó térbeli konstrukció/installáció digitális dokumentációja stb.).
A portfolió technikai kritériumai: az album/mappa 15-30 képet vagy nyomatot tartalmazzon. Célszerű feltüntetni a képek adatait: sorozatcím (ha van), képcím, elképzelt kiállítási méret, készítés éve, technika, továbbá az alkotói elképzelés, koncepció leírása. A portfolióhoz csatolni kell az alkotó szakmai önéletrajzát is.
A motivációs levél maximális terjedelme 1500 karakter.

A jelentkezés módja
- kurátori, kutatói, szakírói portfolió

A kurátorok, kutatók, szakírók szakmai önéletrajzzal, publikációs jegyzékkel, és/vagy két-három írással (kritika, esszé, tanulmány), egy max. 1500 karakter hosszúságú motivációs levéllel, illetve a kitöltött jelentkezési lappal jelentkezhetnek.

A felvétel menetrendje

A jelentkezéseket 2014. május 12-19. között személyesen lehet leadni az ArtBázison (1085 Budapest, Horánszky utca 25.) Nyitvatartási időben: hétfőtől péntekig 15 és 18 óra között. (A leadás 19-éra is érvényes!) Azok a jelentkezők, akik nem tudják személyesen elhozni az anyagukat, 2014. május 19-ig postai úton is beküldhetik azt a következő címre: Magyar Fotóművészek Szövetsége, 1065 Budapest, Nagymező utca 20. A május 19. után postai úton érkező jelentkezéseket nem áll módunkban figyelembe venni.
A felvételi kétfordulós rendszerű: 2014. május 20-án, az első körben a bizottság áttekinti és elbírálja a leadott munkákat, és még aznap értesíti a továbbjutott pályázókat a május 22-i szóbeli forduló időpontjáról. A második fordulóban, május 22-én, az ArtBázison a továbbjutott, ígéretesnek ítélt pályázatok alkotóival személyesen is elbeszélgetünk. A végső döntésről, a felvételi eredményéről a jelentkezőket e-mailben értesítjük 2014. május 27-ig

A jelentkezéseket a Stúdió felvételi bizottsága bírálja el, amelynek tagjai:
Bakonyi Zsuzsanna, FFS vezetőségi tag, fotográfus
Barta Edit, FFS titkár, esztéta
Gellér Judit, FFS vezetőségi tag, független kurátor
Gerhes Gábor képzőművész
Mucsi Emese, kurátor, művészeti író, az új tagok munkáit bemutató kiállítás kurátora 2014-ben
Pályi Zsófia, FFS vezetőségi tag, fotográfus

A leadott anyagokat 2014. május 26. és 30. között, 15 és 19 óra között lehet felvenni az ArtBázison. A postán elküldötteket, amennyiben felbélyegzett, megcímzett válaszborítékot tartalmaznak, visszaküldjük. A május 30-ig át nem vett anyagokért felelősséget nem vállalunk, azokat nem tároljuk.

fotó © Gerhes Gábor: Mann, der in seinem Glauben aufgehen möchte, lambda print, 168x122 cm, 2004
Web