projektek-események

!!TAGFELVÉTELI 2023!!
2023.04.06-05.05.

// A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója tagfelvételt hirdet! //

A Stúdió célja a tehetséges pályakezdő fotográfusok, a fotó médiumát alkalmazó képzőművészek és a fotográfia elméleti, történeti, kritikai kérdéseivel foglalkozó szakemberek (kurátorok, kutatók, szakírók) ismereteinek, felkészültségének fejlesztése, a szakmai közéletbe, pályára történő beilleszkedésük segítése. A Stúdió a tagok alkotómunkájához eszmei, anyagi támogatást nyújt, képviseli őket hazai és nemzetközi fórumokon, valamint más szervezetekkel való együttműködések során. A tagok részt vehetnek stúdiós pályázatokon, kiállítási, kurátori lehetőséghez juthatnak, bekapcsolódhatnak a Stúdióban folyó műhelymunkákba. A Stúdió tagkártyájával ingyenesen vagy kedvezményesen látogatható több múzeum, kiállítóhely, továbbá kedvezménnyel lehet igénybe venni több fotólabor, nyomda szolgáltatását.‍

• Ki jelentkezhet?
Várjuk mindazon 18–35 év közötti alkotók és elméleti szakemberek jelentkezését tagságunkba, akik elhivatottságot éreznek a fotográfia iránt és aktívan részt akarnak venni a Stúdió munkájában. A fotográfia médiumán túlmutató, de azzal rokon intermediális, videó alapú munkákat tartalmazó portfóliókat is szívesen vesszük. Olyan, a fotográfiával rokon diszciplinában tevékenykedő szakemberek illetve hallgatók jelentkezését is várjuk, akik szívesen fejlesztenének kortárs művészeti projekteket. Szakirányú végzettség nem feltétel. ‍

• A jelentkezés módja - ha ALKOTÓ vagy
Az alkotók önéletrajzzal, egy bemutatkozó PDF formátumú portfólióval, motivációs levéllel és az elérhetőségük megadásával jelentkezhetnek. A motivációs levél maximális terjedelme 1500 karakter legyen. A portfolió technikai kritériumai: a PDF mérete ne haladja meg a 10 Mb-ot. Kérjük, hogy az elektronikus portfólió fájlneve tartalmazza a jeletkező nevét is. Célszerű feltüntetni a képek adatait:
— sorozatcím (ha van)
— képcím
— elképzelt kiállítási méret
— készítés éve
— technika
— továbbá az alkotói elképzelés, koncepció leírása‍

• A jelentkezés módja - ha KURÁTOR, KUTATÓ vagy SZAKÍRÓ vagy
A kurátorok, kutatók, szakírók - szakmai önéletrajzzal, publikációs jegyzékkel, és/vagy- két-három írással (kritika, esszé, tanulmány) - egy max. 1500 karakter hosszúságú motivációs levéllel, és/vagy egy kidolgozott projekttervvel, amelyet a felvétel esetén a közeljövőben meg szeretne valósítani a Stúdióval- illetve az elérhetőségük megadásával jelentkezhetnek.‍

• A felvétel menete
— Portfóliók elküldése elektronikusan: 2023. május 05. péntek (éjfél) a studio@ffs.hu címre, 'Tagfelvétel 2023' tárggyal. A PDF portfólió mérete ne haladja meg a 10 Mb-ot!
— Portfóliók áttekintése: A felvételi kétfordulós rendszerű: az első körben, a portfóliók beérkezését követő héten, a bizottság áttekinti és elbírálja a leadott munkákat, és értesíti a továbbjutott pályázókat a második, szóbeli forduló időpontjáról.
— Szóbeli: A második fordulóban a továbbjutott, ígéretesnek ítélt pályázatok alkotóival személyesen is elbeszélgetünk. Erre az alkalomra kérjük, hogyha van rá mód, a továbbjutott pályázók hozzák magukkal a nyomtatott portfóliójukat is. A végső döntésről, a felvételi eredményéről a jelentkezőket e-mailben értesítjük a szóbeli fordulótól számított 15 napon belül.

• A jelentkezéseket a Stúdió felvételi bizottsága bírálja el, amelynek tagjai:
— Mucsi Emese (kurátor, Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ)
— Dezső Tamás (fotográfus)
— továbbá a Stúdió vezetőségi tagjai (Nagy Iza, Németh Domonkos Tamás, Varga Domonkos, Tóthová Emese)

A felvételi hónapjában a Stúdió portfólió konzultációt hirdet majd a jelentkezni tervező alkotók számára. Ezzel kapcsolatban hamarosan jövünk a további információkkal!

Ha bármilyen kérdésed van, írj nekünk a studio@ffs.hu címre, vagy keress minket a 06302127311-es telefonszámon!

Web