projektek-események

Átlátás #3
2020.01 - 05

Átlátás #3
– a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója
kiállítássorozata

2020. január - május
Budapest + Debrecen


Az Átlátás #3 a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója harmadik alkalommal megrendezésre kerülő tehetséggondozó projektje és kiállítássorozata. A program célja, hogy professzionális bemutatkozási lehetőséget biztosítson a résztvevő Stúdió-tagoknak valamint a kiválasztott kurátoroknak. Az első Átlátás 2011-ben született meg Oltai Kata és Nánási László ötletéből, majd a 2013-2014-ben folytatódott Barta Edit és Trembeczki Péter gondozásában. A program keretében eddig – többek között – olyan, ma már közismert alkotók mutatkozhattak be, mint Bartha Máté, Ember Sári, Gáldi Vinkó Andrea és Szombat Éva.

Az idei Átlátás keretében összesen 10 alkotó 9 önálló és csoportos kiállítása valósulhat meg nyolc budapesti és egy debreceni helyszínen, olyan non-profit és for-profit galériákban, mint az FKSE Stúdió Galéria, ISBN köny+galéria, K.A.S. Galéria, MyMuseum, PINCE, Sesztina Galéria (Modem, Debrecen), Supermarket Gallery, TOBE Gallery, Várfok Project Room.

A projektben résztvevő alkotók és kurátorok két körben, pályázati úton kerültek kiválasztásra: előbb a Stúdió tagjai küldhettek be friss projektterveket, melyeket a második körben, egy nyílt kurátori pályázat keretein belül a jelentkezők rendelkezésére bocsátottunk. A beérkezett kurátori koncepciók közül Barkóczi Flóra és Tóth Balázs Zoltán segítségével választottuk ki azokat, amelyek most megvalósulhatnak. Lényeges szempont volt, hogy a kiválasztott projektek az alkotó, a kurátor és a galéria képviselőjének/vezetőjének szoros együttműködése, diskurzusa révén valósuljanak meg.

PROGRAM

Szalai Dániel: Stadtluft

Kurátor: Horváth Lili

K. A. S. Galéria
2020. 01. 25 — 02. 08.

Megnyitó: 2020. 01. 24. 19H

» Részletek

Zellei Boglárka: Latorlépés

Kurátor: Körösvölgyi Zoltán

TOBE Gallery
2020. 02. 05 — 22.

Megnyitó: 2020. 02. 04. 19H

» Részletek

Bilak Krystyna,
Lázár Dóri,
Schuller Judit Flóra: Download

Kurátor: Maj Ajna

Várfok Project Room
2020. 02. 21 — 03. 28.

Megnyitó: 2020. 02. 20. 18:30H

» Részletek

Bilak Krystyna: Komplement

Kurátor: Soós Andi

ISBN könyv+galéria
2020. 03. 03 — 27.

Megnyitó: 2020. 03. 02. 19H

» Részletek

Kiss Imre: Cheap Trick

Kurátor: Bence Bettina

PINCE
2020. 03. 11 — 24.

Megnyitó: 2020. 03. 10. 19H

» Részletek

Piti Marcell, Váczi Lilla: Termő/Föld

Kurátor: Erdősi Eszter

Sesztina Galéria (Debrecen)
2020. 04. 04 — 05. 02.

Megnyitó: 2020. 04. 03. 17H

Szécsi Noémi: Memento Mori

Kurátor: Bence Bettina

Supermarket Gallery
2020. 04. 11 — 25.

Megnyitó: 2020. 04. 10. 19.

Váczi Lilla: Béke 4.

Kurátor: Zsoldos Anna

FKSE Stúdió Galéria
2020. 04. 21 — 05. 07.

Megnyitó: 2020. 04. 20. 18H

Kiss Richárd: World Wide View

Kurátor: Laczai Veronika

MyMuseum
2020. 04. 30 — 05. 31.

Megnyitó: 2020. 04. 29. 19H

A kiállításokat a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatja.


Web